Az Ophtalmotilapia ventralis fajról bővebben
(Az „intim" sügerek)

A faj az afrikai Tanganyika-tóban él, méghozzá a déli területeken. Mint számos "testvére" és "unokatestvére", a homosügerek nagy táborában foglal helyet, méghozzá a bojtosúszójúak csoportjában. Mint tudjuk a hímeknél a megnyúlt hasi úszó, melynek végén látható az élénk sárga bojt, halaink szaporodásában játszik szerepet, helyettesítve számos Tanganyika- és Malawi-tavi sügérfaj farok alatti úszóján található ikrafoltot.

A hím példány a beikrásodott nőstényt saját revierjébe csalogatja, ami lehet egy a talajfelszínből jelentősen kiemelkedő nagy, lapos kő (Chituta színváltozat), vagy a homokban a hím által készített ikrázó gödör. Hasi, ventrális úszóit a hasa alá csapja, melynek bojtja az ikrához hasonlít, ami a nőstényt annak bekapására, vagyis a leikrázásra ingerli. Már a szaporodásuk is rendkívül érdekes ezeknek a hosszú hasúszójú kifejezetten elegáns sügereknek, de amiről inkább szeretnék beszélni, az a színezetük, ami ugyan van, de általában úgy tűnik, hogy… nincs. Kissé bonyolultnak tűnik a dolog, tehát megpróbálom megmagyarázni. Előzménynek még annyit, hogy mivel az Ophtalmotilapia ventralis homoksügér, a partközeli 2-10 méteres mélységű vizekben a kevert zónában található élőhelye, ahol a homokos talajon kövek, sziklák is előfordulnak szép számmal.

A többi homoksügérhez hasonlóan a ventralis-ok is ki vannak téve a madarak és a tavi ragadozók támadásainak, elbújási lehetőségük csekély. Éppen ezért színezetüket néhány másodperc alatt meg tudják változtatni a veszélyeztetettség függvényében.  A csodálatos, világító színekben pompázó hím-hercegek egy pillanat alatt szürke pórnéppé változnak, hogy a veszély elmúltával újra felöltsék ragyogó öltözetüket, melyekkel elkápráztatják a fenti régiókban szürkén, a ragadozók elöl rajokban tömörülő, vagyis emígyen védekező nőstényeket. Ez a helyzet a tóban. De mi a helyzet az akváriumban?

Sajnos úgy tűnik, ez a félelmetesen gyönyörű sügér, melynek több tucat színváltozatát ismerjük, nem tudta a magyar akvaristákat igazi rajongóivá tenni. A 200-500 literes medencék, valamint a rosszul összeválogatott haltársítás, az akvárium helyének, világításának nem megfelelősége mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a ventralis-ok intim halakká váljanak. Ez alatt azt értem, hogy csak a tartójuknak mutatják meg igazi valójukat. Vagy, legrosszabb esetben még azoknak sem, hacsak nem a háttér sötétségében mozdulatlanul figyeli meg azokat. De, hát mindenki valahol hiú, szeretne dicsekedni akváriumának díszeivel, és sajnos, meg kell mondjam, a ventralis-ok nem mindig partnerek ebben. Évek óta megszállottként gyűjtöm a ventralis-okat, szaporítom is elég szépen őket, de igazából még a kifejezett érdeklődőknek sem sikerült tenyészetemben megmutatni igazi arcukat. Még fotót sem igen tudok róluk készíteni, mert ha meglátják a fényképezőgép lencséjét, rögtön illegalitásba vonulnak, akár több órára is, ha véletlenül kísérletet próbálok tenni éberségük kijátszására.

Akkor hát mi a megoldás? Megpróbálkozom okosnak lenni, ha nem sikerülne, senki se hibáztasson. Természetesen a nagy akvárium megoldás lehet, de mivel ez alatt tényleg nagyot, vagyis 1000 litert, vagy annál nagyobbat értek, nem hiszem, hogy ez sokak számára ez elérhető lenne. De azért megemlítem, hogy amikor a 3000 literes medencémben sok más hal társaságában tartottam ventralis Chituta-kat, két hím mindig félelmetes pompában mutatkozott, akkor bizony nem zavarta őket a külső mozgás, sőt a nőstények is ugyanúgy viselkedtek, mint a tóban, csoportba álltak, szájukból kiengedték kicsinyeiket, melyek ott fel is nőttek.

Szerintem a legjobb megoldásnak a kis korban való beszerzés, akkor már nagy medencébe (min. 350 l) való tartás és a többi társhallal való együtt telepítés tűnik. Természetesen aljzatnak jól kimosott homokot használjunk, a kődekorációt úgy helyezzük el, hogy maradjanak szabad talajfelületek. Társhalaknak választhatunk szinte bármit, mely nem haladja meg a ventralis-ok kifejlett méretét, de ha 500 liter alatti akvárium áll rendelkezésünkre, úgy több homoksügeret ne nagyon rakjunk melléjük. Az így együtt növekvő társaság összeérik, a bojtosúszójú hímek korán megtalálják helyüket az akváriumban, revierjüket akár a Tropheus faj képviselőitől is megvédik, és ha elegendő nőstény áll rendelkezésükre, 7 centiméteres korukban gyönyörűen kiszínesednek, és a némivel kisebb nőstényekkel le is ikrázhatnak. Tapasztalataim szerint ilyenkor kevésbé zavarja őket a medencén kívüli mozgás. Még két szempontot említenék, a kb. 10 naponkénti részleges vízcsere ne maradjon el, valamint a jó megvilágítás, az erős fény hozzájárulhat jobb közérzetükhöz, ráadásul színezetüket is jobban kihozza.

Akit még nem riasztottam el az Ophtalmotilapia ventralis tartásától, azokkal mehetünk tovább, egy kis színezetmagyarázat következik, a Tanganyika-tó eredeti élőhelyeinek tükrében. (Különben nem az elriasztás volt a célom a fentiek leírásával, csak sohasem rejtettem véka alá azon véleményemet, hogy a ventralis-ok nem éppen kezdőknek való halak, és akik felvállalják őket, birkóznak velük, már a magasabb szintű akvarisztika képviselői. Nekik szeretnék kedvet csinálni ezeknek a tényleg szép sügereknek tartásához. Talán ők azok, akik nem úgy fogják fel a dolgot, mint a nagy átlag, akik azt hiszik, hogy a színtelen, ráadásul nem is olcsó halaimat rájuk akarom sózni, holmi olyan szöveggel, hogy ezek csodaszépek lesznek majd az otthoni medencében, pedig a vak is láthatja hogy még egy sneci is színesebb náluk.)

Az Ophtalmotilapia ventralis faj populációi a tó közepétől lefele mindkét partszakaszon megtalálhatók majdnem olyan szín és mintázat variálódással, ahogy azt a Tropheus fajoknál tapasztalunk. Nagyon érdekes, hogy ha a legdélebbi pontról indulunk két irányba felfelé, szinte ugyanazokat a színváltozatokat találjuk meg mindkét oldal partjain. Ez a tó ősi kialakulással függ össze, mivel jól tudjuk, hogy a tó sügerei a nyílt vízre nem úsznak ki, tehát a másik oldalra semmiképpen nem mehettek át.

Induljunk ki hát a Chituta öbölből, ahol az un. „bright-blue" populációk első képviselője él. A hal teste és úszói valószínűtlenül fehéres-világoskéken ragyognak, a testen szabálytalan fekete pettyezettel. A megnyúlt úszó alsó része fekete, éles kontrasztot adva az alatta elhelyezkedő sárga bojtnak. Az eredeti élettérben a test hosszanti felezőjétől lefele a hasig sötét szürke színezetet is kaphat, ez az akváriumban ritkán jön elő, valószínűleg az erős napfény reakciójaként.

Ez az egyetlen változat, melynek hímje nagy, a talajról 1-3 méterre kiemelkedő lapos köveket véd, és használ ikrázó helynek. Ez a populáció nyugatra a Mpulungu, Kasakalawe, keletre a Chisansa öböl-Isanga partszakaszig él, a változást csak az mutatja, ahogy egyre messzebb kerül az alaptípus lelőhelyétől, úgy fogynak el róla a fekete pettyek. Akváriumban jól tartható, szaporodásával sem lehet gond. 

Újra megjelenik a fekete szín keleten Kantalambánál a fej mögötti fekete átterjed a fej felső részére is, a nyugati Katoto és Chaitikai változatnál az egész fej fekete. Mindkét változatnál, az imponáló hal szinte kettéválik, akkora a kontraszt a fehéresen izzó test és a koromfekete fej között. A kantalambai változat akváriumi tartása és szaporítása nem jelenthet gondot, a chaitikainál ezt már nem mondhatjuk el. Sőt ahogy haladunk felfelé a nyugati partokon egyre nehezebben tartható és szaporodási problémás változatok következnek. Nehezebben ikráznak le, és a lárvákat már csak teljesen kiúszás előtti állapotban lehet kirázni, mert különben elpusztulnak. Maradva nyugaton a Sumbu öbölben élő változat feje újra világos kék, csak a homlok fekete, viszont a fej mögötti fekete sáv kiszélesedik egészen a testközépig. Nem messze a Chimba változat él, melynek már egész teste fekete, csak az úszók és a fej jég kék.

A test egyszínű élénk világoskék, az úszók sötétebbek, a fej tetején egy narancssárga folt, a „narancssapka" látható, ez a változat keleten Isangától Kabwimbáig található. Már magában is nagyon szép a hal, ha viszont izgalmi állapotban van, a kék szín kivilágosodik, a „sapka" elhalványul és a fej mögött, a fejtetőtől a mellúszóig megjelenik egy fekete sáv. Akváriumban is hálás változat, mivel alapszínét alig veszti el, amikor pedig imponál ,egyenesen csodaszép. Könnyen szaporítható változat.

Ezek után mindkét oldalon az un. sárga ventralis-ok következnek. Színük a mély bársonyos sárga különböző színárnyalatai lehetnek, hátúszójuk fémesen csillog. Ismerünk barnás, zöldes változatokat is. Mivel színezetük nem vetekszik a testvérfaj, az Ophtalmotilapia nasuta sárgájával és mintázatával, nem túl gyakran hozzák be Európába.

A tóban legnagyobb területet elfoglaló un. fekete-fehér ventralis-ok következnek. Ezeknél a színváltozatoknál az irizáló fehéres kék és a fekete szín variálódik különböző mintázatokban. De mielőtt elindulnánk az igazi feketékhez, beszélnem kell egy igazi csemegéről, az un. „sunflower"-ről, melyet felfoghatunk, mint átmenetet a sárgák és a feketék között. A mintázat megegyezik a később tárgyalt változatokéval, csak annyiban különbözik tőlük, hogy fekete szín helyett szürkés sárgából intenzív sárgába megy át. Ez a legszíndúsabb ventralis színváltozat. Akváriumi tartása és szaporítása megoldott.

A kongói partoknál Tembwétől Kanoniig a fekete szín a fej alsó részétől terjed hátra a test közepéig, a ventralis úszót is beleértve, majd a has vonalat érintve a farok alatti úszó alsórészén, a farok úszó hegyvégződésénél, és a hátúszó felső peremén található. A méltán népszerű "silver stream" változat M’totónál található, mely abban különbözik az előzőktől, hogy, a háton is megjelenik a fekete szín. A legészakibb változatok már majdnem feketék, csak a hát felső részén és a hátúszón csillog a fehér szín. Szemben a kissé északabbra a tanzániai partoknál található populációk nagyon hasonlítanak az előbb tárgyalt kongói változatokhoz, ahogy haladunk déli irányba, úgy sötétednek be egyre jobban a halak. A Kabogó parton és a Karilani szigeten található változat koromfekete, csak a ventrális úszók és a farok alatti úszó fehér. Valamivel lejjebb Sibwesánál a „white mask" populáció található. A hímek imponáláskor koromfeketék, amiből markánsan kiugrik a homlokon látható csillogó fehér mintázat. Ennek a változatnak az érdekessége még, hogy ha hím nincs teljesen kiszínesedve, a testén fekete tigriscsíkozást visel, ami a nőstényeken is néha jól látható. Akváriumi tartása és szaporítása kissé problémás lehet.

Kissé lejjebb a Mpimbwe változat nagyon hasonlít a szembeni M’totónál élő populációra, csak itt a test fehérjében fekete pettyezést láthatunk, valamint a hasi rész fehér. A legdélebben, a Nkondwe szigetnél található fekete-fehér változatban egyáltalán nem lelhető fel fehér szín, teljesen fekete. 

Hát ennyi. Aki keresztül rágta magát irományomon annak csak gratulálni tudok, ha viszont okult belőle, mégsem tettem hiába.

Kérdésekre telefonon, vagy e-mail-ben válaszolok.
A honlapon található fotók mind saját felvételek, további felhasználásuk bármely média fórumon nem megengedett!